FeelGood

Bánki tó

Kiváló fürdési lehetőség mindössze 10 perces autóúttal elérhető.

A tó környéke a csodás fekvésének köszönhetően remek üdülőhely. A közel hét és fél hektáros vízfelületű Bánki-tó népszerű úti cél a fürdőzni vágyók számára, illetve változatos zenei koncertjeivel nagyszerű szórakozási lehetőségeket kínál.

A tó víztisztasága kiváló, a vízben a talaj homokos, a parton pedig füves és homokos. A partszakasz hossza 90 méter, és bár sok árnyékos részt találunk, nyáron a legjobb helyek hamar elfogynak, így érdemes strandsátorral, napernyővel, és szalmakalappal készülni.

A tavat egy sétaút veszi körül, amelyen körbejárhatjuk a néhol erdővel szegélyezett vízpartot. A természetes vízben a legkisebb gyerekek is szívesen fürdenek, számukra azonban karúszóval, úszógumival, matraccal célszerű készülni, illetve a labdának is érdemes helyet szorítani a táskában.

Öltöző és számos öltözőszekrény áll a rendelkezésünkre, a gyerekek pedig biztosan szeretni fogják a strand területén található játszóteret.

A büfékben olyan tipikus strandos finomságokat vásárolhatunk, mint a hot-dog, hamburger, lángos, illetve jégkrémek és üdítők. Az aktív kikapcsolódást kedvelők számára csónakbérlésre és vízibicikli kölcsönzésre is van lehetőség.

Az árak kimondottan kedvezőek.

Forrás: ilovedunakanyar.hu